Tizenegyedik fejezet - Cica hadmüvelet

Sziasztok! ^^

Először is bocsánat, amiért sokáig nem hoztam új fejezetet. Most sorolhatnék pár kifogást, amiért nem került fel, de nem teszem. Bevallom, miután megjavult a netem lusta lettem... Nagyon lusta. Ezentúl megpróbálni minél előbb hozni a fejezeteket. Nos, azt hiszem ennyit akartam. Jó olvasást, remélem tetszik! 

Végre otthon voltam azután a rémes kirándulás után. Szerencsére őszi szünet volt, ezért nem kellett azonnal visszaülni az iskola padba.  Sok minden volt aznap, ami jobb, ha meg sem történt volna. Egyáltalán nem éreztem magam jól, még egy percre sem!  Aronnel azóta sem beszéltünk arról, hogy szakítottam. Olyan furcsán viselkedett, mintha valamin gondolkodna. Boldiról kiderült, hogy megrepedt a csont a bokájában. Szegény, biztos fájhatott neki. Eléggé rosszul nézett ki, mire a mentő odaért, jó, lehet, hogy kicsit túlzott, de akkor is. Amúgy meg - ráztam meg a fejem. Nem tudom, mit bánkódom én ilyeneken. Hülyeség, az egész az ő hibája. Ha nem lenne ennyire tökelütött vagy nem jött volna velünk akkor nem lenne semmi baja. Vessen magára! 

Éppen vacsoráztunk, mikor Aron elkezdett méregetni, abbahagyta az evést.

- Szóval szakítottatok? - kérdezett rá Aron a saját apám előtt. Esküszöm, kinyirom, gondoltam, majd megfogtam a könyökét és berántottam a szobába.

- Ne apám előtt - sütöttem le a szemem -, azt sem tudta, hogy járok valakivel.

- Jártál - javított ki automatikusan,. Úgy utáltam, amikor ezt csinálta. Akárhányszor elrontottam valamit, mindig kijavított.

- Akkor az... Nem érdekel, Jeremy-vel így is nagyon jól megvagyunk.

- Mikor visszautasítottál - lett hirtelen zavart a hangja -, még jártatok? - nézett rám. A fenébe, tudtam, hogy ezen gondolkodott annyit. Aprót megmozdítottam a fejem jelezvén, hogy nem. - Gondoltam... - röhögött fel hitetlenkedve. – Kösz.

A baj,  hogy azzal az indokkal lett visszautasítva, hogy Jeremyvel járok. Láttam, hogy bántsa a dolog és fel akartam vidítani. Nem tudom, miért, talán csak szánalomból vagy mert miattam volt, ki tudja. Megfogtam a kezét, lágyan ránéztem és ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna kérdeztem egy nekem fontos dolgot. 

- Eljössz velem anyuhoz? 

Egyből igent mondott, felvett egy kék vastag púlovert és indultunk is. Nem annyira rossz sétálni, de azért emlékeztem anya sofőrje telefonszámára, ezért betárcsáztam a számot és hívtam is. Azt hazudtam, hogy anya üzeni, jöjjön értem. Hála az égnek, elhitte, így kevesebb, mint tíz perc alatt a város közepén voltunk. Kiszálltunk a régi házam előtt, majd be is mentünk. Amennyire szerencsés vagyok nem volt otthon senki, ezért szóltam az egyik szolgáló nőnek, hogy hozza ide a cicámat. Aronnel leültünk a hallba. 

Semmi nem változott itt - néztem körbe. A falak még mindig krém színbe pompáztak, középen egy hosszú kanapé, amin régebben szerettem feküdni, előtte volt található a dohányzó asztal, ami teli volt mindenféle divatlapokkal. Elvettem egyet közülük, közben a mellettem lévő srác a macskával játszott, akit mostanra már lehoztak nekünk.

- Hogy hívják? - emelte fel az én drága kisállatkámat. Olyan édes volt, nyávógva rám nézett és élvezte, ahogy Aron cirogatta a füleit. 

- Szelesztína.

- Hogy mi? - fordította magával szembe a cicust, megnézte a nyakörvén lévő névjegy logót, majd kérdőn rám pillantott.

- Tudod - lett halk a hangom, pulcsim ujját elkezdtem gyürögetni. - a Babar királyban, van egy olyan elefánt, akit Szelesztínának hívnak és ő ott egy hercegnő.

- Oké - adta át a macsekot -, figyelj, szerintem menj el kivizsgáltatni magad, király és királynő mániás vagy - tette nyugtatóképp kezét a vállamra. - Ariana mindez öt évesen még aranyosnak számított, de most... Hogy is fogalmazzak? Ciki.

- Mondja a szánalmas srác, aki csak akkor mer hozzám szólni, ha kettesben vagyunk - nevettem fel - tudod ezt még öt évesen édesnek tartják az emberek, de ebbe a korban hívják gyökérségnek - emeltem meg Szelesztína mancsát és integettem vele - miáú.

Anya nem sokkal az érkezésünk után megérkezett, boldogan köszöntött minket, majd azt mondta, sajnálja de vissza kell mennie dolgozni. Aronnel egy szót sem váltott, csupán odavetett neki egy sziát és már ment is. Meggyőződésem, hogy nem kedvelte meg őt, ahogy ránézett rémisztő volt. Az is átfutott az agyamon, hogy talán tudhatja Aron annak a nőnek a fia, aki el lopta apát. De mindegy is. Egyáltalán nem foglalkozott anyám viselkedésével teljesen hidegen hagyta, ahelyett a cicusommat szekálta, aki vagy tízszer megkarmolta.

- Menjünk - tápászkodtam fel, majd tartottam neki a kezem, mivel akkora már a földön feküdt hasán Szelesztínával.

Olyan édesek így ketten, mintha mindig is ismerték volna egymást, jól megvoltak. Egyszer hoztam magammal haza egy fiút, tavaly még Jeremyt. Róla jó tudni, hogy kutya párti, szóval utálta a macskákat, és az érzés kölcsönös volt, akkoriban azon imádkoztam, ne kezdje el kergetni a macskám. Jó, kicsit túloztam, de kinézem abból az alakból. Aron  megfogta a kezem, majd hagyta hogy segítsek a felállásban és indultunk is, már majdnem a bejáratnál voltunk, mikor Carla az egyik szoba lány odajött és elvette a mellettem lévő srác kezéből a macskát. 

Nevettve kiléptem a házból, olyan, de olyan béna lett itt minden. Nem volt  egy cseppnyi fegyelem ebben a házban. Persze régebben minden más volt, kordába tartottam ott az összes dolgozót, féltek tőlem. És mi történt? Egyszerű, elmentem, ergo megszűnt az egyedúralom, többé nem volt olyan személy mellettük, aki pár kemény szóval jobb belátásra térítette őket. Hiszen, nem volt joguk elválasztani a fehér szőrű nyávógó állatkámtól.

Élvezzétek ki, míg nem vagyok ott, nem sokáig lesz már így - gondoltam magamban, aztán Aronre néztem és megkérdeztem.

- Véletlenül maradt nálad vagy direkt? - nem kellett sokat magyarázkodnom, tudta hogy Szelesztínára gondolok.

- Direkt - állt meg egy pillanatra - van egy tervem.

- Mi? - kicsit meglepett a dolog, még soha nem láttam őt ilyen magabiztosnak és eltökéltnek.

A terv a következő volt: miután otthon mindenki elaludt mi ketten kilopodzunk és elsétálunk a régi házunkhoz, majd miután leellenöriztük, hogy ott is mindenki nyugovóra tért, valahogy bejutunk, aztán fogjuk a cicát és spuri. Röviden ennyi, nem tudtam minden részletét megjegyezni, olyan zavarosan és részletesen magyarázott. A lényege az volt, hogy el akarja lopni azt a kisállatot, azzal az indokkal hogy; "mert ez a te macskád, és biztos hiányzik" na persze, én inkább azt gondolom, hogy túlságosan megkedvelte. Természetesen bele mentem, ez egy lehetőség, amit nem hagyhattam elveszni. Ha apa megtudja, hogy elcsentünk a macsekot, akkor kiakad és Aron minden bizonnyal magára vállalja az egészet. Így rá fog jönni, hogy ez a srác rossz hatással van rám meg ilyenek. Milyen szép álom, remélem valóra válik. 

Miután elmagyarázott mindent haza kellett mennünk, mert apa telefonált, hogy nyissuk ki az ajtót. Gonosz dolog, de kinevettem, el tudtam képzelni, hogy az ajtó előtt  didereg és közben saját magát szidja, mert elvesztette a kulcsát. Na igen és itt volt a gond! A kocsi, amivel eljöttünk már nem volt ott, anyám elvitte, így arra kellett kényszerűlnöm, amire sose gondoltam. Villamoson utaztam! Mindig azt hittem, hogy rossz lesz, de nem, elég türhető volt, nem a legkényesebb, de a célnak megfelelő. Egész úton olyan furán néztek rám az emberek, megnéztem magam a tükörben, de nem találtam magamon semmi különöset. Hazaértünk,  kinyitottam az ajtót, majd bementem a szobába lefeküdni. Ki kellett magam aludni, egyedül csak úgy tudok fennmaradni tizenegy után.

Már majdnem tizenegy órát ütőt a mutató, mikor Aron benyitott hozzám, és meglepődve végignézett a ruházatomon. 

- Ugye most csak poénkodsz? -mutatott a ruhámra, amit direkt erre az alkalomra válogattam össze. Egy fekete csőnadrágot vettem fel, ami nem farmerból volt, hanem valami teljesen más anyagból, hozzá hosszúujjú pólót és hogy ne térjen el a szín kontraszkt, sötét színű csővessapkát húztam a fejembe. - Csak azt ne mond, hogy lopakodni fogunk az utcán és közbe-közbe egy két tigris bukfenc is elő fog kerülni a repertóárodból.

- Nem vagyok bolond, hogy ilyeneket csináljak! - védtem meg magam automatikusan.

 Jó, talán kicsit álmodoztam ilyen dolgokról, de nem teljesen ezekről! A gondolataimban az egész akció alatt egy eseménydús dal szólt a háttérbe. Talán, lehet túl sok filmet nézek... Talán.

- Erről vitatkoznék, de induljunk.

Bólintottam, majd lassan és remélhetőleg észrevehetetlenül kimentünk a házból. Odakinn az utcán hideg volt, igazán vehettem volna fel egy púlovert is. Ilyenkorra már nem járt egy közlekedési eszköz sem. A város elaludt, rajtunk kívül csak néhány emberke járt az utcán, akik vagy buliba mentek vagy onnan érkeztek.  Az igazság az, hogy gyalog nem tudtam az utat, soha nem figyeltem merre megyek, de Aron tudta, ő figyelt. Kicsit fura volt, mintha csak egy nagy titulussal rendelkező emberke lenne, aki élvezi, hogy ő a főnök. A ház messze volt, mire odaértünk eltelt fél óra, benéztünk egy földszínten lévő ablakba. Próbáltuk, kitalálni mikor szabad a gazda és törhetünk be.

- Cica hadmüvelet indul? - kérdezte, mikor az ajtó  előtt állva próbálta kinyitni valamiféle hullámcsattal a zárat.. Bólintottam, majd az ajtó előtt lévő lábtörlő alá nyúltam és kinyitottam. 

- Ezt így kell.

- Azt hittem ennél sokkal óvatosabb anyud - Haha, óvatos? Jó vicc, ő nem vigyázz semmire, egyedül a munkájának él. 

- Keressük meg a macskát - sietettem, nem szerettem volna lebukni. Mostanra már én is szerettem volna azt a tejfölösbajszú nyanvadékot. Aztán remélem nem fogja agyon nyávógni a házat. Mert akkor kinyiratom valakivel drága lakótársamat.

Elindultunk a megkeresésére, én a földszinten, mig  ő felment az emeletre. Megnéztem a kanapén, karosszék mögött, még az asztal alatt is de még a konyha szekrényben is. Aztán rájöttem - nálam idiótább nincs a világon - csaptam fejbe magam. Eszembe jutott, hogy mindig is az én szobámba tartottuk. Akkor mért lenne most máshogy? Lehívtam magamhoz a liftet, megnyomtam a szobám gombját, majd nekidőltem a hideg fémnek. - Olyan rég voltam itt - simitottam végig a lift ajtaján. Minden reményem abban van, hogy egyszer visszajöhetek ide. Elvégre semmi jó nem történt velem mindezidáig. Gondoljuk csak végig, mi is történt velem mióta új házban lakom? Minden nap azon jár az eszem, hogyan is menekülhetnék el ebből a képtelen helyzetből, tojást sütöttem, nem mintha eddig nem készítettem volna soha, de akkor is, takarítottam, soha többet nem fogok, egyszeri eset volt, és legutolsó sorban egész nap Aron fejét kell bámulnom. Kinyílt az ajtó és akkor lett úrrá rajtam minden dühöm. Aron hagyatfekve az ágyon játszadozott a macskámmal. 

- Az a szégyentelen - Trappoltam hozzá és püfölni kezdtem, rámásztam az ágyra és onnan hevesebbeket és nagyobbakat ütöttem.

- Most, ha nem jövök fel, akkor feleslegesen keresgéltem volna, míg te önfeledten játszadozol? - ütöttem a mellkasát. Ilyen undok egy alakot mint ez. Chh.

- Nyugi már - fogta le a kezem mosolyogva. 

- Rendben - válaszoltam a kelleténél halkabban. A fene, nem tudtam elképzelni mégis mi bajom lehet, csak azt, hogy idegesített az a bájgunár vigyorra... Nézzen rá úgy más lányokra, ne rám! Leszálltam róla és az ágy szélére ültem.

- Ariana, sajnálom - ült fel ő is,  aztán ismételten a kezébe vette Szelesztínát - induljunk.

Előre engedett, majd mintha mindketten itt laktunk volna mindig is, levitettük magunkat a lifttel és mentünk le vele a hallba. Mire leértünk hajnali egy óra is lehetett, álmos voltam és fáradt. Arra gondoltam, hogyha megint annyit kell sétálnom, mint az ide vezető úton, akkor végem van. De mégis, mikor a lift leért és ketté húzódott, hogy kiléphessünk rajt, a vér is megállt bennem. 

Anyám előttünk állt karba font kézzel. - Lebuktunk... Ennyi volt, minden fajta tervemnek s álmomnak vége, itt helyben fogok meghallani - gondoltam és még meg moccanni sem bírtam, mindig is féltem ettől a nőszemélytől.

- Hova hova? - közeledett felénk a bestia. Nem bírtam megszólalni, majd megfuladtam a félelembe.

- Haza - válaszolt helyettem Aron, bár nem néztem rá, de éreztem hogy vigyorog. Megragatta a kezem, és anyát kikerülve elrohantunk. Ahogy rohantunk az éjszakában egy macskával a kezemben hátra néztem egy pillanatra. Szerencsére nem jött senki utánunk. Fogadni mertem volna, hogy mire hazáérünk apa és Dana néni már mérgesen fogad minket. 

- Elég nem jönn senki se utánunk - kiáltottam a rohanó srácra, aki látszólag élvezte a helyzetet. 

Elengedte a kezem, majd Szelesztínát átadva egymás mellett sétálgattunk. Kicsit fújt a szél, de azért a hangulat, ami letelepedett közénk kellemes volt. Egyfolytában  mosolygott akárhányszor rám nézett és én sem tudtam mást csinálni, mint ezen az egész dolgon mosolyogni.

- Gyrost? - biccentett az árus felé, aki előtt épp elmentünk.

- Még jó hogy kérek - mondtam úgy, mintha egy alap dologról  beszélnék. Éheztem, szükségesnek éreztem egy kis táplálék bevitelre. 

Így hát odament az árushoz, kért két Gyrost, amíg persze a szörgombolyagot a földre tette le, majd visszatért hozzám. Odaadta és akkor gondoltam először, hogy milyen idilli helyzetben is vagyunk. Mintha csak randink lett volna. - A filmekben most jön a csók, igaz? - kérdeztem magamtól és pont abban a pillanatban hajolt közelebb hozzám. Belenéztem a szemembe és nem tudtam eldönteni, mit is gondolhat abban a pillanatban, de úgy gondoltam csókot szeretne adni nekem. Még mindig nem éreztem, hogy szerelmes lennék belé, de abban az órában, pillanatban, és helyzetben talán meg is engedtem volna neki, de nem tette. Elhajolt és tovább csámcsogott a kajáján.