Ötödik fejezet - Vég, avagy valaminek a kezdete
Sziasztok! :D Bocsánat, kicsit elmaradtam ezzel a résszel, nagyon beleéltem magam a történet tovább írásával és teljesen kiment e fejemből, hogy ezt a részt még nem publikáltam. Egyszóval tessék! ^^ Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást! :)
- Akkor senkise vállalja el? - kérdezte a tanárnő az
osztályt, ajaj, nem tudom, miről van szó, kicsit elmerültem a gondolataimban.
Gyorsan megkérdeztem Parist. Állítása szerint, arról volt szó, hogy tanárnőnek
nem lesz ideje megszervezni az idei év szalagavatóját, és közülünk valaki, vagy
valakik elvállalná-e.
- Én megszervezem - tettem fel kezem mosolyogva.
- Kivel? - nézett rám a tanárnő. - Egyedül nem fogod tudni
megszervezni.
A csajokra néztem, ha bármelyiket is választottam volna,
akkor lebuktam volna. Mivel mindenképp el kellene jönnie hozzánk annak a
személynek, ezért a helyes választás Aron lesz –fordultam hátra, mögöttem ült
három paddal. Fura, mert pár napja jöttem rá, hogy egy osztályba járunk. Ránéztem, próbáltam súgni neki, hogy
jelentkezzen, nemet mondott, így hát kelletlenül visszanéztem a tanárnőre, majd
eszembe jutott valami. Ezért még kapni fogom a szent dumát a csajoktól.
- Aronnel - mosolyodtam önelégülten. Na, ehhez mit szólsz?
Kíváncsi voltam a reakciójára... Hát, kicsit eltúlozta a szenvedést: fejét a
padba veregette. Mosolyogva fordultam vissza a tanárnő felé, próbáltam nem
figyelni a lányok szúrós tekintetére. Úgy gondoltam, jól választottam, ő lesz a
tökéletes választás. Gondolkodás nélkül megint hátrafordultam, még mindig
ütötte a fejét. Visszafordultam, fogtam egy lapot, ráfirkantottam, hogy „ne
szenvedj nyilvánosan”, majd észrevétlenül megdobtam vele.
Szünetbe már mindenki tudta a hírt, miszerint együtt
tervezek bármit is Aronnel. Fura volt, mindenki nézett, máskor imádom, ha a
figyelem közép pontjában vagyok, de most zavaróan méregettek. Remélem, Jeremy
nem tudja meg, van egy idegesítő tulajdonsága, mindenkire féltékeny. Tavaly,
mikor még nem jártunk és randiztam Daviddel, akkor sajnos suli után megvárta a
srácot és megverte.
- Nem tudjátok, hol van Jeremy? - kérdeztem a csajoktól,
akik egy ideje kérdéssekkel bombáztak. Egyikre sem válaszoltam, semmi közük,
hogy én kivel szervezek bármit is, ez csak egy iskolai feladat.
- Gondolom, a haverjaival ökörködik - mondta Tris, miközben
körmeit nézegette. A szülei nem tanították meg, hogy nézzen az ember szemébe,
ha beszélget vele? Ez a legidegesítőbb dolog, annyira sem adja meg a
tiszteletet, hogy rám nézzen, mindez az Aronös dolog miatt.
- Na, ide figyelj - koncontottam meg az egyik ujjammal az
állát. - Meg kell adnod a tisztelet nekem, ugyanis mérföldekkel feletted állok,
szóval, ha még egyszer észreveszem, hogy legalább egy másodperre is
tiszteletlen vagy, olyat csinálok veled, hogy még tíz évvel később is
szégyenkezve gondolsz vissza a gimis éveidre - tekintettem kimért volt s hideg.
Volt időm tökéletesre kovácsolni a rémisztő tekintettem, ha ez nem lenne, a
fenyegetéseim semmit nem érnének. - Örülök, hogy megértetted - mosolyodtam el.
– Megyek, megkeresem a drágám - küldtem feléjük egy apró puszit, és indultam
is. Sajnos nem találtam meg, túl hamar csengettek be következő órára.
Magyar óra lesz, utálom a magyart, annyira unalmas,
állandóan a költők életét tanuljuk, meg néha-néha egy-két verset. A kedvenc
tantárgyam a matek, szeretek a számok világába elidőzni, számolgatni,
érdekesnek találom, bár erről senki nem tud semmit. Általános iskolában
versenyen is voltam, de akkor még nem ide jártam. Négy évvel ezelőtt költöztünk
ide, ezelőtt New York mellett laktunk. Szerettem ott lakni, akkoriban sem volt
jobb a kapcsolatom a szüleimmel, de legalább nem kellett megjátszanom a
királynőt, csakhogy mindenki szeressen. Bár, ha jobban bele gondolok,
mostanában már nem megjátszom, hanem az is vagyok, egy hatalom mániás lány, aki
rivaldafényre vágyik. Mindegy is, figyelnem kell az órára - gondoltam, de hamar
fel is adtam. Körbenéztem, kivel beszélgethetnék, mindenki szorgalmasan írta,
amit a tanárnő diktált. Fura, de hirtelen az jutott eszembe, hogy ráírok
Aronre. Elővettem a telefonon, ráléptem Facebookra, megkerestem Aront, nem
jelöltem be ismerősnek, egyszerűen ráírtam.
Lezártam a telefont, leraktam a tolltartó mellé. Vajon mi
baja? Talán beszóltam neki reggel, vagy megint kínos helyzetbe hoztam? Nem tudom
- csüggedve hátra néztem. Aron a padján feküdt, és telefonozott. Szóval nem is
figyel, csak le akart rázni.
Egész nap így viselkedett velem, hazafelé mikor már kellőtávolságra
kerültünk az iskolához, mellé futottam.
- Mi bajod velem? - állítottam meg a kezénél fogva. - Megint
mit tettem? - Szomorúan rám pillantott. Mi lehet a gond? Ez így nincs
rendben... Most nem érdemelte ki semmivel a rosszkedvet, ha megérdemelné, akkor
nem érdekelne az egész... De így valamiért rosszul esik. Főleg a tegnapi után,
megvigasztalt úgy, hogy tudta, hogy nem kedvelem, ebben a helyzetben én is
ugyan ezt szeretném tenni.
- Semmi - ment tovább.
- Azt már nem - húztam vissza -, mondd el, miért viselkedsz
így? – És, amit ekkor tettem, arra még ma sem vagyok büszke. - Kérlek! -
kezdtem el könyörögni. Elmosolyodott, majd másodpercekkel később keserű mosollyá
húzta a száját.
- Én, csak próbállak elkerülni. - Rám sem mert nézni, a cipője
orrát kezdte tanulmányozni. - Izé... Ma beszéltem Jeremyvel. - Itt elhalkult.
Tudhattam volna, hogy az ő keze van a dologba, biztos
megfenyegette, vagy valami. Ha beszélnék vele az csak rontaná a helyzetet. De,
ha Aronnek ennyit jelentet a "kapcsolatunk" akkor nem érdekel az
egész dolog. Gyáva kölyök – tipegtem el dacosan mellette, és otthagytam. Mikor
már éppen kezdtem volna bízni benne... Szörnyű egy alak. Egész úton hallottam
mögöttem a lépteket, de nem érdekelt. Bementem, leraktam a táskám, átöltöztem
és indultam is a randira, amit Jeremyvel még délelőtt megbeszéltünk. Jól
nézhettem ki, mielőtt kiléptem volna az ajtón Aron tetőtől-talpig
végigpásztázott, láttam a szemébe, hogy tetszik, amit lát. Legalább még magabiztosabb
lettem, mint korábban, de azért a biztonság kedvéért egy kirakatban megnéztem
magam. Jól is tettem, fehér farmernadrágom a lábszáramnál elfordult, gyorsan
megigazítottam, majd megnéztem újra. Ránéztem a tükörben lévő kirakatba látszódó
tükörképre. Akár egy kirakatbábu - gondoltam, tökéletesen hasonlított egy
manöken babura. Nemcsak a ruházatom miatt, hanem az egész, hiszen kívülről szép
vagyok, belül mégis oly' üres. Mosolyogni próbáltam, de nem ment. Mostanában
csak a hamis mosoly ment, mindig azt mondom a többi emberre, hogy milyen bénák,
mennyire elviselhetetlenek, mégis úgy vágyom, hogy egyszer én is megtehessem
legalább egy órára azt, amit ők csinálnak. Csak úgy felelőtlenül a csúf ruhákba
mászkálni egy igazi baráttal, akit az lb-mnek hívhatok. Zabálni a gyors
étkezőkben, stb... Szeretem a mostani életem is, sőt imádom, de valamiért az
átlagemberek olyan felhőtlenül boldogok. És ekkor jöttem rá mindenre,
egyszerűen csak tükörbe kellett néznem, nekem nincs senkim. A szüleim nem foglalkoznak
velem, apa jobban törődik Aronnel, mint velem, anyáról több mint egy hónapja egy
hírt sem hallottam, igaz barátaim sincsenek, vagyis nagyon szeretem a lányokat,
de mégis, az inkább sulis barátság, és végül rájöttem, nem szeretem Jeremy-t.
Lehet szakítanom kéne vele - dugtam zsebre kezem a kabátomba. Elsétáltam oda,
ahol találkozunk, amíg megjött átgondoltam mindent.
- Szépségem - takarta le a szemeim hátulról -, találd ki,
hogy kivagyok! - Felnevetett.
- Hmm - játszottam túl, hogy gondolkodom, a játék kedvéért
elkezdtem tapogatni a kezét -, elég lányos kezed van, és puha - gúnyolódtam,
amiért egy elfojtott nevetést kaptam. - Valamiért úgy érzem, Daniella vagy -
nevettem fel, miközben megfordultam.
- De kis gyagya vagy - érintette meg az orrom az orrával. Eszkimó
puszi, ez a kedvence, de sajnos ezt most abba kell hagynom.
- Figyelj - toltam el magamtól -, beszélnünk kell.
- Hogy? - nevetett fel ismét. - Csak nem az jön, hogy
szakítani akarsz velem?
- Jeremy... - Most először nem tudtam egy ember szemébe
nézni, annyira szégyelltem magam-, maradjuk csak barátok.
Nem tudom mi játszódhatott le benne, egy ideig nem bírt
megszólalni, pedig nem egyszer nyílt beszédre a szája. Ott álltunk tíz percig
egymással szemben, arcán először zavarodottság, majd harag ült ki, végtére
nyugodt arccal rám nézett, és csak annyit kérdezett halkan, hogy miért.
- Nem akarlak hamis érzelmekbe kergetni, nem érzek úgy, mint
te. - Jobb kezét megérintettem. - Sajnálom.
- Ugyan - szorított magához, s belecsókolt a hajamba -, azért
maradjuk barátok, de tényleg. - Még egy
kis ideig így maradtunk, majd elmentünk kajálni. Nagyon jól elvoltunk, egész
végig nevetgéltünk, úgy gondolom, jól döntöttem, jobbak vagyunk barátként.
Aztán lehet, hogy Jeremy egy igaz barátom lesz.
Kövit!!!!!!
VálaszTörlésHé...héj!!! Imádom a blogod!!!!! Áhhhh!!!!!💜❤❤
Köszönöm szépen ^^ a következőt felteszem, ahogy a tesom kijavítja :D ne aggódj egy-két hét és fent van :)
VálaszTörlés