Tizedik fejezet - Soha többé nem kirándulok!

Sziasztok ^^
Nagy örömmel jelentem be, hogy meghoztam a tizedik fejezetet(nem mintha nem látnátok, de ez most mellékes) csak annyit szerettem volna mondani, hogy jó olvasást!

Ui: Bárki, aki túléli ezt a döglesztő meleget, annak minden tiszteletem(készüljetek fel, hétvégére harminc kilenc fogok mond...) Sok szerencsét sziasztok, nemsokára jelentkezem :)

Nem tudom, mennyi idő telhetett azóta, hogy betettem a fülest, de arra eszméltem fel, hogy az autó megállt egy sivár helyen. Hol vagyunk? Kinyitottam az ajtót, majd kiszálltam, és körülnéztem. Apáékon kívül nem volt ott senki.

- Innen gyalog megyünk tovább - mondta Dana, miközben elhaladt mellettem. Ez a kirándulás egyre jobb lesz... Ahj.

Megvártam, míg mindenki előre ment, és én is elindultam. Ahhoz képest, hogy nemsokára november, meleg volt, jobban mondva, kellemes idő. Fújt egy kicsit a hideg szél, de szerencsére a farmerkabátom egy kicsikét felfogta. A hajamat hiába állítottam be olyan jól, szanaszét fújta a szél, először próbáltam vissza-vissza állítani, de nem sikerült, ezért inkább hagytam a természetre a külsőm „szépítését" napszemüveget szememre csúsztattam, majd mindenkin áttörve előre nyomultam. Elegem volt, olyan lassan haladtak előttem, hogy muszáj volt előre mennem. Bár volt ezzel az egésszel egy kis gond, nem tudtam az utat, szóval mindenképp előre kellett legalább apáékat engednem. Hátul pedig hallgattam a két srác beszélgetését, egy ideig tűrtem, aztán megszólaltam, vagyis megpróbáltam bele csatlakozni a társalgásba.

- Szerintem is - néztem mosolyogva Aronre -, de ha felugrasz, és úgy ütsz, akkor száz, hogy nyers. – Na, és itt égtem be, de nagyon. Először is, azért mert nem figyeltem és a nyersz helyett nyerset mondtam, másodszor meg azért, mert nem a játék volt a téma, valami teljesen más. Miután jól kiröhögték magukat, megszólaltak.

- Ennyire nem vagyunk kockák, huszonnégyből huszonnégy órát nem beszélünk játékokról.

- Jól van, na - vettem ismét sietősre a figurát -, én csak próbálkoztam, ha ezt nem tudjátok értékelni, akkor csak annyit tudok mondani, hogy sajnálhassátok.

- Várj már - jött utánam Aron. Úgy tudtam, hogy valamelyik jön, kiszámítható volt ez a lépés - mértem végig tetőtől talpig. Egy laza farmer rövidnadrág volt rajta piros kockás favágós inggel.

- Ennyire azért nincs meleg - mutattam a nacijára.

- Nem vagyok fázós típus - rántotta meg a vállát.

- Gerléim - zavarta meg az újdonsült ismerősöm a beszélgetésünket Boldi -, ne álljatok meg, menjük tovább, Mr. Werksék már előrébb vannak vagy száz méterrel.

- Ne hívj minket így! - pillantottam gyilkos szemekkel rá.

- Miért ne? - villant meg a szeme, és láttam, hogy eszébe jutott valami. Gonosz, vékony mosolyra húzta a száját, majd a fülemhez hajolt, és belesuttogott. - Később maradj le egy kicsit, van egy titkom számodra. 

Miközben ezt suttogta, egész végig Aron arcát tanulmányoztam, fura volt és egyszerre zavart is, utána már egyszer sem vette le rólunk a szemét, hol rám, hol a rocker srácra nézett. Idegesnek látszott, meg szerettem volna kérdezni, miért is az, de abban a pillanatban más sokkal jobban érdekelt, mégpedig az, hogy mi lehet az a titok. Arrg, a kíváncsiság nagyúr, majd megevett belülről, annyira tudni akartam. Néma csend volt köztünk, nem tudtam, mit mondjak, az igazság az, hogy eddig Jeremy-n és még pár srácon kívül nem nagyon beszélgettem fiúkkal. Népszerű vagyok, de az nem azt jelenti, hogy mindenkivel beszélek. Vajon milyen téma érdekelhet egy ilyen srácot? – pillantottam rá oldalasan, és úgy gondolkodtam tovább. Nem tudok róla az égvilágon semmit, mégis akkor miről kéne nekünk beszélgetni?! Talán... Igen, az jó lesz.

- Hogy kell játszani azt a játékot, amiről beszéltetek eddig?

- Itt vagyunk! - huppant le apám a földre, fáradt volt, ez látszott is rajta. Dana kiterített két plédet. Az egyikre ők ültek, a másikra mi, a „gyerekek”

- Nem annyira érdekes - húzta meg a vállát, miközben helyet foglalt mellettem -, csak harcolni kell benne, semmi különös.

Ajj, nem jó ez a téma. Vedd már észre, hogy beszélgetni akarok! Még egy ideig dühöngtem magamban, majd elővettem a táskámból a fényképezőgépet és elkezdtem vele fotózni. Először a tájat fotóztam, majd neki álltam a körülöttem lévőket is fényképezni. Apáról és Danáról egy ölelkező kép készült, Jousról több fotó is, egyszerűen imádta a kamerámat, sőt el is vette egy időre, csakhogy magát fotózhassa. A legtöbb képe bemutatós képek voltak, ahogy elnéztem szereti felmutogatni a harmadik ujját. De szerencsére készült normális is, ahol a szakadékkal fotózta le magát. Na, igen ez egy vicces sztori, vagyis igazából annyira nem is vicces. Épp imádta magát a fényképező lencséjén keresztül, mikor az jutott eszébe, hogy miért is ne lehetne egy közös selfie a szakadékkal. Már akkor éreztem, hogy valami baj fog történni.

- Valahogy így. - A gépet maga felé tartotta, a szakadék szélére állt és kattintott, csak ez az idióta nem kapcsolta ki a vakút és belevilágított a szemébe. Ez máskor nem is lett volna zavaró, de ott abba a helyzetben megszédült és majdnem leesett. Szerencséje volt, meg tudott kapaszkodni, hála isten apa gyorsan kapcsolt és Aronnel együtt felhúzták. Odavitték az egyik plédre, mert valami okból nem tudott ráállni. Szegény... Akárhányszor megpróbálta összeesett.

- Itt maradsz, ne menj a szakadék közelébe! - parancsolt rá apám, miközben vizsgálgatta a lábát. Elég csúnya sérülése lett, elmondása alapján, mikor megcsúszott, csak úgy tudott megkapaszkodni, hogy a lábait teljesen lehorzsolta és többször neki is vágódott a falnak vagy tudom is én, hogy hívják azt a valamit. A horzsolásoknak köszönhetően a lába helyenként itt-ott vérzett. Ez nem is lett volna olyan nagyon nagy baj, csakhogy mikorra már esteledni kezdett a lába a kétszeresére, vagy akár a harmadjára is nőt. Idióta! Komolyan egy napja, ha ismertem, de már akkor úgy gondoltam, nincs egy elő agysejtje és ez ma is így van.

Azért kicsit megsajnáltam, ahogy akkor kinézett, olyan szánalomra méltó volt. A táskámért nyúltam, kivettem belőle egy kenyeret, amit megvajaztam és hat szelet szalámit rádobtam, majd oda is adtam neki. Meglepődött ezen a gesztuson, sőt még ellenőrizte is, nem e tettem a szalámi alá valamit, mire ráparancsoltam, hogy mégpedig egyen. Bólintott, megszagolta a szendvicset, aztán elkezdte enni.

- Segítséget kéne kérnünk, minden bizonnyal eltört neki - nyomkodta apám a bokáját. - Ariana - nyúlt bele a zsebe mélyébe, kutatott ott egy darabig, majd a kocsi kulcsot félém tartotta -, rajtam kívül te vagy az egyetlen, aki tud vezetni, kérlek, sétálj ki a kocsiig és kérj segítséget.

Ahj, senki nem szokott gondolkodni? - kérdeztem magamtól, miközben a kulcsot elvéve ismételten visszacsúsztattam a zsebébe. Ne higgye, hogy kisétálok oda aztán még neki állok vezetni. Elővettem a mobilom és tárcsáztam a gyors hívót, fülemhez emeltem a készüléket.

- Jó estét, egy barátom majdnem leesett a Grand-kanyonon - kezdtem el magyarázkodni a vonal másik végén lévő embernek. Válaszoltam minden egyes kérdésére, amit feltett, mint pl: Hogy néz ki a lába? Mennyire súlyos, rá tud állni, stb... Végül azt mondta, hogy körülbelül két óra és ott lesznek, csak eléjük kéne menni, mert állítólag, ahol vagyunk annak több része is van, és meg kéne mutatni nekik, hol is vagyunk pontosan.

- Akkor eléjük mész? - kérdezte apám. Hogy mi?! Én megyek oda, és ő addig mit csinál? Elkezdtem veszekedni, de a szokáshoz híven nem nyertem ellene. Nekem kellett menni, ahj, csak egyszer győzedelmeskednék felette.  Mérgesen felhorkantottam, majd dühösen ránéztem hol apára, hol a sérült fiúra, aztán elindultam.

Micsoda egy némber! Neandervölgyi paraszt, szégyentelen egy alak! - szidtam a saját apámat, már kezdett esteledni, de a föld még mindig forró volt, majd átégette a talpam. A cipőm talpa túl vékony, ezért hamar beszívta a talaj hőét. Mért forró, hiszen október vége van lassan, miért van ilyen meleg? Tegnapelőtt még rendes őszi idő volt. Ahj, miért nekem kellett eljönnöm? Hülye apa, te gyáva... Könnyű azt mondani, hogy vigyáznia kell a gyerekre, na persze, azt én is simán meg tudnám csinálni, de nem, neki kellett ottmaradnia. Argg! Meg öl a méreg - túrtam bele a hajamba, majd kicsit megtéptem, de csak annyira, hogy egy picit feszüljön. Lassan kifújtam a levegőt, és próbáltam megnyugodni.

- Minden oké? - hajolt a képembe aggódó arcot vágva Aron. Ja, igen, róla teljesen megfeledkeztem.

Nem elég, hogy az embert elküldik egy körülbelül két kiló méteres útra, de még jönnie kell vele egy ilyen alaknak, „bármi bajod eshet” alapon, ha annyira aggódnak a hogylétem felől el sem kellett volna küldeni. Az istenit! Komolyan már egy agyon parodizált tini filmben érzem magam... Hiszen elköltöztünk, ez a hülye szerelmet vallott, visszautasítottam, és most „véletlenül” kettesben sétálgatunk egy poros helyen. Nem ilyenkor szoktak a filmekben szerelembe esni, vagy ilyesmi? Tudjátok, mikor a hold megvilágítja az egyik alakot, a másik elakad és szerelmesen néz, majd akit megvilágított a fény, odafordul és megcsókolják egymást, majd örök szerelmet ígérnek egymásnak. Röhejes, ilyen nem történik élőbe. Ránéztem a még mindig engem pásztázó srácra - semmi, semmi fény, vagy örült szívzakatolás, de még elámulás sem történt. A tini filmek hiába jók, minden, ami benne van hazugság. Elvégre ki az, aki azért szeret bele a másikba, mert végig ment az egész ebédlőn és csillog? Bár egy valamit igazán ki próbálnék - haraptam bele az alsó ajkamba.

- Ariana - fogta meg a vállam -, válaszolj már!

- Vegyél fel - néztem egyenesen a kék íriszeibe. Nem reagált semmit, csupán egyfajta „Mivan?” arcot vágott, ezért folytattam. - A hátadra!

- Nem - folytatta tovább a kutyagolást.

Ahj, mindig is akartam valaki más hátán utazni. Nem hagyhattam, hogy elússzon a lehetőség, utána szóltam, hogy várjon majd szándékosan elesve felsikkantottam, aminek a következménye a következő volt: ahogy terveztem, aggódva megfordult, majd miután szimuláltam a lábfájást mondván, biztos hogy megrándult felvett a hátára. Hurrá, mindig elértem, amit akartam és akkor sem volt másképp.

- Könnyű falat volt - röhögtem fel, aztán abba is hagytam, mert észrevettem, hogy kimondtam, amit gondoltam. Csak imádkozni tudtam, hogy nem hallott meg, de teljesen felesleges volt a miatt aggodalmaskodnom. Aron ideges volt, éreztem a levegőt szaporábban vette, az egész teste meg volt feszülve. - Nyugi - hajtottam rá a fejem -, a királynő mindent megold - suttogtam, nem tudtam, mért tettem. Nem volt ott senki mégis a suttogás esett akkor jól. Ahogy gondoltam, elmúlt minden feszengése. Felnevetett és hátra nézett rám.

- Milyen királynő? - dobott a lábaimmal feljebb a hátán. - Nincs itt semmi előkelő hölgy. Velem csak egy rakoncátlan hajú kislány van, aki az arcát a hátamba mélyesztve titokban szeret.

- Haha - imitáltam a játszott nevetést -, most villogtattad a nem létező humorod? - nevettem fel én is, annyira kellemes így. - Amúgy meg, még egy ilyen beszólás és a tömlöcbe záratlak!

- Tömlöc?

- Igen, külön készítettek neked egyet.

- Hmm, nem is rossz ötlet, de ha kérhetem, drága szépséges és egyben egyetlen királynőm, legyenek benne rózsaszín falak, ágy, tévé, mikró, egy kis lámpa, padlófűtés, légkondi, fürdő, konyha, kaja, igen, az a legfontosabb. Keservesen könyörgöm, ó drága úrnőm, essen meg a szíve ezen a szerencsétlen mafla alakon - játszott, és ahogy láttam élvezte is nagyon. És hát ki vagyok én, hogy tönkre tegyek egy alattvalóm kedvét?

- Ó - nevettem fel ismét -, még valami különleges kérése van?

- Lássuk csak - torpant meg egy pillanatra -, nevezzen ki valakinek a királyságából.

- Ki is legyél? - tapogattam meg a haját az egyik kezemmel, mintha csak gondolkodnék. - Mától az új rangod a királyi rang, gratulálok! - tapsoltam.

- Mily’ megtiszteltetés, de mi lesz a mostani királlyal? - kérdezte játszott döbbentséggel.

- Szakítottam vele - vallottam be őszintén.

- Hogy mi? - állt meg, hátra nézett, egy kis ideig farkas szemet néztünk egymással, majd egy kívülálló megzavart.

A mentősök voltak azok, azt mondták, hogy rég vártak már ránk. Először azt hitték, hogy az én lábammal történt valami, aztán Aron nagy döbbentségére leszálltam a hátáról és rendesen tudtam menni. Visszafelé a mentősökkel mentünk, kiderült, hogy be lehetett jönni autóval, csak akkor figyelni kell.