Harmadik fejezet - A szövetség

Egy ideig álltunk egymással szemben, majd összeszedtem gondolataim, és saját lepődöttségemet leküzdve megszólaltam.

- Szóval, apám nője, a te anyád - fordultam meg -, oké, nekem ennyi elég is volt, nem kell több újdonság, megértetted? - néztem fel a plafonra, saját Istenemmel váltottam egy-két szót.

- Te ide költözöl? - nyílt el a szája még jobban.

- Lassan vág az agyad, hapsikám. - Kézitáskámat egy székre helyeztem, majd tapsoltam egyet. - Gyerünk, hozd be a csomagjaim. - Aron értetlenül nézett rám, majd megrázta a fejét.

- Nem, hozd magad! - sarkon fordult. - Nem parancsolhatsz nekem, hercegnő. - A mondatban több volt a gúny, mint Jeremy egész testében egyszerre. Hmm, érdekes - gondoltam magamban. Majd meglássuk, ki parancsol kinek.

Megvártam, míg apa és a nője bejönnek, elmagyaráztak mindent, hogy hol fogok aludni, hogy hol a fürdő, konyha és a többi helység. Végül Aron mégis behozta a cuccaim, az anyja megparancsolta neki, úgy látszik, valaki anyuci kisfia - kuncogtam az asztalnál, miközben vacsoráztunk.

- Mondd csak, fiam - nézett a nő a gyermekére -, milyen volt ma a suli? - Erre akaratlanul egy aprót felnevettem, ha Aron elmondja, milyen napja is volt, azon csak nevetni tudok, hiszen egyszerű megfogalmazni a napját; béna.

- Jó volt - nézett rám -, haverokkal kitaláltuk, hogy alapítunk egy klubot, ahová csakis mi léphetünk be.

- Ez nagyon béna - nevettem fel -, ilyet az ovisok csinálnak. Apa - néztem rá, úgy döntöttem, mégis beszélek vele, csak úgy tudom itt túlélni -, nekem is jó napom volt, vicces. Képzeld csak, egész nap Jeremyvel és a csajokkal voltam, és közben röhöghettem egy ultrabéna gyereken, aki a radiátor csőnek volt bilincselve.  - Önelégülten Aronra néztem, aki nem mert megszólalni.

- Ez igen - harapott bele a meleg szendvicsébe apa -, megnéztem volna.

- Bocsánat - állt fel Aron az asztaltól -, elment az étvágyam. - Utoljára még rám nézett, majd felsétált az emeletre.

Remélem, jól megbántottam, mindezt a engedetlensége miatt van, ha megtette volna, amit mondtam, nem lenne ez. Amúgy is, most, hogy kiderült, kinek a fia, tönkre fogom tenni az iskolába, többet nem szólok rá Jeremyre. Miattam az iskola tetejére is kilógathatja, elvégre Jeremy a herceg. Tényleg - jutott eszembe. Fel kell hívnom. - Felálltam s én is követtem Aront, felmentem az emeletre.  Bementem az újdonsült szobámba, és tárcsáztam is, vagy egy órán keresztül beszéltünk, mire letettem mindenki aludt. Megpróbáltam én is, de mikorra már éjfélt ütött az óra, feladtam, egyszerűen nem jött álom a szememre. Új házba nem érzem magam biztonságban. Féltem, egyedül voltam fent egy vadidegen házban, ahol nincs egy személy sem, akiben megbízhatnék. A legrosszabb, hogy még hangokat is hallottam. Nincs más választásom - gondoltam, majd elindultam apáék szobája felé. Ijesztő volt a ház, akár egy horrorfilmben. Nem volt nagy távolság az én szobám és a másik szoba között, de mégis annyira rémisztő volt. Kis idő múlva elértem a másik szoba ajtaja elé, mire hirtelen valaki elhúzott onnan.

- Aron, te vagy az? - kérdeztem ijedten, már készültem, hogy sikítani fogok, mire megszólalt.

- Persze, hogy én - nevetett fel. - Ki más lennék? Éppen jöttem vissza a vécéről, láttam, hogy itt settenkedsz a szobám környékén, ezért gondoltam megijesztelek egy kicsit.

- Utállak. - Amilyen erősen csak tudtam megütöttem, majd visszamentem a szobámba. A fene, nekem is pont az ő szobája felé kellett mennem! Már most utalok itt élni, hiányzik Klara, ő mindig hozott nekem kakaót, ha nem tudtam aludni. Mi lesz velem, drága istenem? Lesz még egyszer jobb sorsom? Anya is hiányzik, valamelyik nap meglátogatom.

- Ne ijedj meg - nyitott be a szobába Aron. - Hoztam neked valamit – kapcsolta fel a villanyt, most már látható volt a kezébe lévő kislámpa. Kagyló alakú volt, az ágyam mellé sétált. Az felett nem sokkal volt egy konnektor, bedugta oda, kicsi kék fényt adott magából. - Nem világítja be a szobát, de engem mindig megnyugtatott kiskoromba. - Zavartan rám nézett, megfordult, és kiment.

- Köszönöm - mondtam alig hallhatóan. Szépen világít - néztem a kék fényre, tényleg megnyugtató, vajon miért volt ilyen kedves? Valamit biztos tervez, valamit akar. Hmm, lehet, hogy... El akarja mondani mindenkinek a suliba, hogy együtt élünk? Azt nem engedhetem meg! Eldöntöttem, hogy reggel beszélek vele, aztán mire észbe kaptam már keltem ki az ágyból, mégis sikerült elaludnom.  Kényelmes volt az ágy, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet s röpke harminc perc múlva már készen is voltam. Nagy sajnálatomra, Aron már a ház előtt várt.

- Miért vagy még itt? - álltam meg a ház előtt. - Nehogy azt hidd, hogy veled fogok menni.

- Oké, anya mondta, hogy mutassam meg az utat, de jól van, boldogulj egyedül.
Kösz, nagyon undok. Ch, és még tegnap azon gondolkoztam, hogy kegyelmezni fogok neki a kedvessége miatt. De az anyja nélkül egy mogorva undorító kölyök, értem már mért piszkálják. Mindegy is, nem rajta kéne agyalnom, hanem inkább azon, hogyan is választhatom el apát Dana nénitől. Vártam, hogy jöjjön a sofőröm, fel is hívtam, mire azt mondta, apám kirúgta, így hát kénytelen volt ő maga be vinni az iskolába. A suli szokásosan telt, mindaddig, míg Jeremy ki nem találta, hogy megvicceli Aront. Odament hozzá, pár percig beszélgettek, fura volt, Jeremy többször is rám nézett. Rólam beszélnének? Ahj, olyan kíváncsi vagyok - gondoltam, idegességemben ajkaim kezdtem harapdálni. Oda kéne mennem. Körülnéztem, majd odamentem.

- Hali - néztem feszülten Aronra.

- Miért jöttél ide, cunci? - karolta át oldalról a vállam Jeremy, majd lehajolt, és megcsókolt.

- Hiányoztál. - A szót annyira hangsúlyoztam, hogy még egy hülye is rájött volna, hogy ez egy indok, főleg, hogy közben Aron felé biccentettem, és direkt kitágítottam a pupilláim.

- De édes vagy - nyomott egy puszit a homlokomra. Ahj... Idióták idiótája ez a gyerek.
Mindegy, most először akartam, hogy piszkálja egy kicsit, de ha jobban belegondolok, a közepe fele úgyis leállítottam volna.

- Ariana - szólított meg Aron. A szentségit, hát minden fiú ekkora hülye? Hát nem tudja, hogy ne hívjon a keresztnevemen? Ahj, most magyarázhatom ki az egész helyzetet.

- Ki engedte meg neked, hogy így szólítsd? - lökte meg Jeremy Aront a vállainál fogva.

- Én - szóltam közbe -, megengedtem neki múltkor - mosolyogtam biztatóan Jeremyre. - Nehéz volt a táskám, és hozta helyettem, cserébe nem kell hercegnőnek hívnia. - Annyira reméltem, hogy elhiszi, általában jól hazudok, de ez a hazugság még szerintem is elég gyatra volt.

- Oké. - Látszott rajta, hogy nem hisz nekem, alaposan végigmért minket, majd el is ment. Ajaj, mit gondolhat, a fene, miért van körülöttem mindig balhé.

- Bocsi. - Aron oldalra nézett, olyan félénk itt az iskolában, ha csak fele olyan bátor lenne, mint otthon, nem piszkálná senki. Ő egy kedves srác, az a kár, hogy a ranglista legalján áll, sokan utálják. Elég sajnálatra méltó, bár nem tudom, tudok valakit sajnálni? Nem hiszem... Gonosz vagyok, nem tudok sajnálatot vagy megbánást érezni más iránt, és erre nincs orvosság.

- Figyelj - igazítottam meg a táskám -, jobb lesz neked, ha nem beszélsz velem a suliba, Jeremy így is sejt valamit, és ha megtudja az igazságot, neked véged, és nekem is összeborul az egész iskolai helyzetem.

- Titok - helyeseltem, miközben megráztuk egymás kezét. Most először ráztam kezet valakivel.
Aron közelebb lépett hozzám, fülemhez hajolt, majd belesúgott;
-  Ezen túl a szövetségesem vagy.