Hetedik fejezet - Aron...

Sziasztok! ^^

Juj, nem is tudom hogy kezdjem, eszméletlenül boldog vagyok, hogy már tizenegy feliratkozom van :D Nagyon, nagyon köszönöm szépen :) Remélem továbbra is olvasni fogjátok a blogot. Meghoztam a hetedik fejezetet, remélem tetszeni fog nektek!Bevallom eléggé rövidre sikeredett, de összesen ennyit szerettem volna ebbe a fejezetbe, nem akartam lényegtelen dolgokat is odaírni, ami nem kapcsolódik a történethez, csakhogy hosszabb legyen.  Jó olvasást, ha gondoljátok kommenteljetek, nem erőltettem rátok ^^

Ui: A táncos részeket máshogy nem tudtam megoldani, minthogy gifet illesztettem be, remélem nem baj :)  

- Miért nem állsz velem szóba?

-  Már mondtam.

Már mondtam, bla-bla utálatos egy alak, legszívesebben leütném. Apa is pont ennek az anyjával kellett összejönnie, hát... Legalább már nem kell olyan sokat várnom, és vége lesz ennek a paródiának, aztán újra anyával élhetünk. De akkor is, muszáj lesz kibékülni vele, ahj - néztem rá félszegen.

- És itthon miért nem? - Apáék ilyenkor még dolgoznak, bármire rákérdezhetek. Hmm, talán gonoszkodhatnék is - futott át az agyamon egy pillanatig, majd gyorsan elhessegettem a gondolatot.

- Nem tudom, oké? - ült le szinte már hisztizve a kanapéra. - Félek Jeremytől, még itt is, hátha valahogy megtudja, hogy beszéltünk, vagy valami. Amúgy meg, ilyen hirtelen miért is akarsz jóban lenni velem? Tudod mit? - mosolyodott el gúnyosan. - Foglalkozz magaddal, hercegnő. - Az utolsó szót annyi gúnnyal mondta, hogy Jeremy egész teste megirigyelte volna. Hercegnő... - visszhangzott a fejemben ez a szó. Az iskola hercegnője vagyok, majdnem el is felejtettem. Igaza van, nincs értelme rápazarolnom a drága időm. Hiszen ő még a gyökereknél is gyökerebb. Minél előbb el kell innen mennem - néztem a fali órára, még nincs annyi idő, hogy a tornateremben legyek, de senki nem fogja bánni, ha előbb beérek.

- Hmm - szólaltam meg végül. - Tudod mit? - Arcom közömbösre próbáltam formálni, ami sikerült is. - Igazad van, ilyen emberrel, mint te, felesleges foglalkoznom. - Az utolsó mondatot már a házból kifelé menet mondtam ki. Ahogy kiértem az ajtón könny buggyant a szemembe, megállíthatatlanul folytak, még a tornateremben is. Leültem a kilátóra, felhúztam a térdem és sírtam. Szerencsére, a válogatóig abba tudtam hagyni. Belépett az első jelentkező, egy húszas éveiben járó hullámos, vörös fürtös nő sétált be a terembe, magas volt és vékony. Bemutatkozott, majd el is kezdett táncolni.

Ezután megérkezett a második jelentkező, aki balett ruhában betipegett a tornaterembe, bemutatkozott, majd elkezdett táncolni.

Innentől kezdve már gyorsabban zajlott minden, egyszerre jött meg az összes  jelentkező. Akik mindössze két fiatal volt, az egyik fekete hajú férfi volt a társa pedig egy apró, szőke nő volt. Egyesével bemutatkoztak, megadták az elérhetőségüket, majd neki álltak táncolni.

Nem mindenki jött el, azt hittem többen lesznek, de sajnos nem. Mindegy is, azok közül kell választanom, akik eljöttek.Egyik jelentkező sem abban a stílusban táncolt, ami illene egy keringőhöz, de végülis nagyon tetszettek, nem tudtam választani közülük, ezért úgy döntöttem, mindet felveszem. Csak összehoznak négyen valamit.  Elég költséges, de ha a osztálypénzből nem jönne ki, akkor én magam állom. Nem tudom, mit gondol az iskola, alig adnak pénzt rendezvényekre. Megköszöntem, hogy eljöttek, és odaadtam nekik a munkabeosztásukat, amit nemrégiben szerkesztettem meg. Vacsorára épp hazaértem, mindenki az asztalnál ült már, legalább megvártak.

- Apa, képzeld - vágtam egy apró darabot a húsos palacsintámból -, már majdnem minden kész a szalagavatóra, még tánctanár is van - mosolyogtam nagyképűen, és talán egy kicsit túlságosan is büszkén. - És mindezt egyes egyedül rendeztem meg.

- Nem úgy volt, hogy Aron segít neked? - értetlenkedett Dana. Egy másodpercre a mellettem lévő fiúra pillantottam, majd gúnyosan elmosolyodtam.

- De igen, csak Aron túlságosan is fél egyedül lenni velem bárhol is, sajnos gyengéd érzelmeket táplál irántam - néztem rá a fiúra, a reakcióját vártam. Viccesebb volt, mint azt gondoltam, az arca pipacsszerűvé változott és elkezdett össze-vissza dadogni. Istenem, de aranyos - röhögtem fel hangosan, majd abba is hagytam, mert rájöttem mit is gondoltam róla az előbb. Nem lehet aranyos... Ő nem. Jaj, már, hirtelen én is zavarba lettem. Mégis mi lelt?

- Felmegyek - állt fel a székről Aron, és felrohant az emeletre, követtem a tettét, apáék csak az egész dolgon kuncogtak. Este mikorra már végleg megnyugodtam, kopogott valaki a szóba ajtaján, aztán be is lépett.

- Beszélnünk kell arról, ami a vacsoránál történt. - Aron volt az, arcán még mindig látszódott egy kicsit a pír. Ami a vacsoránál történt? - haraptam bele az alsó ajkamba. Igazság szerint csak gúnyolódni akartam, és mielőtt eszembe jutott volna bármi is, ezt mondtam ki. Igaza van, tisztáznom kell vele...

- Rendben, azt csak poénból mondtam, nyugi meg sem fordult a fejembe, hogy belém vagy zúgva, vagy hasonló.

- Komolyan? - kérdezte felháborodva. – Még csak meg sem fordult a fejedbe? Hát, kösz... - lépett elém. - Mégis miért? Mert nem érek fel a „rangodhoz" vagy mi? - Szeme lángolt a dühtől, megfogta a vállam, előre hajolt és megcsókolt. - Szeretlek - mondta ki ezt a szót, majd ki rohant a szobából engem egyedül hagyva, porig alázva és teljesen legyőzve. Még pár percig bámultam a csukott ajtót, ami nemrégiben Aron  után csukódott be, majd lehuppantam az ágyra és próbáltam megemészteni az imént történteket.