Hetedik fejezet - Aron...
Sziasztok! ^^
Juj, nem is tudom hogy kezdjem, eszméletlenül boldog vagyok, hogy már tizenegy feliratkozom van :D Nagyon, nagyon köszönöm szépen :) Remélem továbbra is olvasni fogjátok a blogot. Meghoztam a hetedik fejezetet, remélem tetszeni fog nektek!Bevallom eléggé rövidre sikeredett, de összesen ennyit szerettem volna ebbe a fejezetbe, nem akartam lényegtelen dolgokat is odaírni, ami nem kapcsolódik a történethez, csakhogy hosszabb legyen. Jó olvasást, ha gondoljátok kommenteljetek, nem erőltettem rátok ^^
Ui: A táncos részeket máshogy nem tudtam megoldani, minthogy gifet illesztettem be, remélem nem baj :)
- Miért nem állsz velem szóba?
- Már mondtam.
Már mondtam, bla-bla utálatos egy alak, legszívesebben
leütném. Apa is pont ennek az anyjával kellett összejönnie, hát... Legalább már
nem kell olyan sokat várnom, és vége lesz ennek a paródiának, aztán újra anyával
élhetünk. De akkor is, muszáj lesz kibékülni vele, ahj - néztem rá félszegen.
- És itthon miért nem? - Apáék ilyenkor még dolgoznak,
bármire rákérdezhetek. Hmm, talán gonoszkodhatnék is - futott át az agyamon egy
pillanatig, majd gyorsan elhessegettem a gondolatot.
- Nem tudom, oké? - ült le szinte már hisztizve a kanapéra.
- Félek Jeremytől, még itt is, hátha valahogy megtudja, hogy beszéltünk, vagy
valami. Amúgy meg, ilyen hirtelen miért is akarsz jóban lenni velem? Tudod mit?
- mosolyodott el gúnyosan. - Foglalkozz magaddal, hercegnő. - Az utolsó szót
annyi gúnnyal mondta, hogy Jeremy egész teste megirigyelte volna. Hercegnő... -
visszhangzott a fejemben ez a szó. Az iskola hercegnője vagyok, majdnem el is
felejtettem. Igaza van, nincs értelme rápazarolnom a drága időm. Hiszen ő még a
gyökereknél is gyökerebb. Minél előbb el kell innen mennem - néztem a fali
órára, még nincs annyi idő, hogy a tornateremben legyek, de senki nem fogja
bánni, ha előbb beérek.
- Hmm - szólaltam meg végül. - Tudod mit? - Arcom közömbösre
próbáltam formálni, ami sikerült is. - Igazad van, ilyen emberrel, mint te,
felesleges foglalkoznom. - Az utolsó mondatot már a házból kifelé menet mondtam
ki. Ahogy kiértem az ajtón könny buggyant a szemembe, megállíthatatlanul
folytak, még a tornateremben is. Leültem a kilátóra, felhúztam a térdem és
sírtam. Szerencsére, a válogatóig abba tudtam hagyni. Belépett az első
jelentkező, egy húszas éveiben járó hullámos, vörös fürtös nő sétált be a
terembe, magas volt és vékony. Bemutatkozott, majd el is kezdett táncolni.
Ezután megérkezett a második jelentkező, aki balett ruhában betipegett a tornaterembe, bemutatkozott, majd elkezdett táncolni.
Innentől kezdve már gyorsabban zajlott minden, egyszerre
jött meg az összes jelentkező. Akik mindössze két fiatal volt, az egyik fekete hajú férfi volt a társa pedig egy apró,
szőke nő volt. Egyesével bemutatkoztak, megadták az elérhetőségüket, majd neki
álltak táncolni.
Nem mindenki jött el, azt hittem többen lesznek, de sajnos nem. Mindegy is, azok közül kell választanom, akik eljöttek.Egyik jelentkező sem abban a stílusban táncolt, ami illene egy keringőhöz, de végülis nagyon tetszettek, nem tudtam választani
közülük, ezért úgy döntöttem, mindet felveszem. Csak összehoznak négyen valamit. Elég költséges, de ha a
osztálypénzből nem jönne ki, akkor én magam állom. Nem tudom, mit gondol az
iskola, alig adnak pénzt rendezvényekre. Megköszöntem, hogy eljöttek, és
odaadtam nekik a munkabeosztásukat, amit nemrégiben szerkesztettem meg.
Vacsorára épp hazaértem, mindenki az asztalnál ült már, legalább megvártak.
- Apa, képzeld - vágtam egy apró darabot a húsos palacsintámból
-, már majdnem minden kész a szalagavatóra, még tánctanár is van - mosolyogtam
nagyképűen, és talán egy kicsit túlságosan is büszkén. - És mindezt egyes
egyedül rendeztem meg.
- Nem úgy volt, hogy Aron segít neked? - értetlenkedett
Dana. Egy másodpercre a mellettem lévő fiúra pillantottam, majd gúnyosan elmosolyodtam.
- De igen, csak Aron túlságosan is fél egyedül lenni velem
bárhol is, sajnos gyengéd érzelmeket táplál irántam - néztem rá a fiúra, a
reakcióját vártam. Viccesebb volt, mint azt gondoltam, az arca pipacsszerűvé
változott és elkezdett össze-vissza dadogni. Istenem, de aranyos - röhögtem fel
hangosan, majd abba is hagytam, mert rájöttem mit is gondoltam róla az előbb.
Nem lehet aranyos... Ő nem. Jaj, már, hirtelen én is zavarba lettem. Mégis mi
lelt?
- Felmegyek - állt fel a székről Aron, és felrohant az
emeletre, követtem a tettét, apáék csak az egész dolgon kuncogtak. Este mikorra
már végleg megnyugodtam, kopogott valaki a szóba ajtaján, aztán be is lépett.
- Beszélnünk kell arról, ami a vacsoránál történt. - Aron volt
az, arcán még mindig látszódott egy kicsit a pír. Ami a vacsoránál történt? - haraptam
bele az alsó ajkamba. Igazság szerint csak gúnyolódni akartam, és mielőtt
eszembe jutott volna bármi is, ezt mondtam ki. Igaza van, tisztáznom kell
vele...
- Rendben, azt csak poénból mondtam, nyugi meg sem fordult a
fejembe, hogy belém vagy zúgva, vagy hasonló.
- Komolyan? - kérdezte felháborodva. – Még csak meg sem
fordult a fejedbe? Hát, kösz... - lépett elém. - Mégis miért? Mert nem érek fel
a „rangodhoz" vagy mi? - Szeme lángolt a dühtől, megfogta a vállam, előre
hajolt és megcsókolt. - Szeretlek - mondta ki ezt a szót, majd ki rohant a
szobából engem egyedül hagyva, porig alázva és teljesen legyőzve. Még pár percig bámultam a csukott ajtót, ami nemrégiben Aron után csukódott be, majd lehuppantam az ágyra és próbáltam megemészteni az imént történteket.
Vigyorog.... vigyorog... még mindig levakarhatatlan vigyor térül szét a képén. Drága Kuti! Végreeeee eljött ez a fejezet is. :D Annyira vártam már ezt és végre elolvashattam! Siess a kövivel! ;)
VálaszTörlésÖlel: Mara
Szia! ^^ nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, igazából nem tudtam, hogy jó-e ez így egyáltalán. Mert hát, lehet hogy túl hamar vall szerelmet vagy túl sokáig húzom. Sietek a következő résszel, szégyellem magam, amiért a 7.-ig ilyen rövidke lett, épp ezért megkértem a tesóm, hogy holnap javítsa ki a következőt.
VálaszTörlés