Nyolcadik fejezet - A félig magyar fiú

Sziasztok! ^^
Most meglepődtetek mi? Hogy nem 2 hét után hoztam a következő fejezetet hát most úgy gondoltam feltöltöm nektek a nyolcadikat. Jó olvasást! ^^

Atya úr isten! Aron MEGCSÓKOLT! Még mindig nem tudom elhinni, tegnap este átjött és... Megtette, és azt mondta, szeret - néztem a plafont hanyatt fekve az ágyamon. Finom volt a csókja, puha ajkai voltak, amitől teljes testem bizsergett, mikor hozzám ért - simítottam végig a szám szélét. 

- Nem, nem, nem, nem! - ráztam hevesen a fejem. Nem álmodozhatok róla, még csak nem is vagyok szerelmes. Vissza kell utasítanom! 

- Aron - kopogtattam az ajtaján, szombat reggel van, ilyenkor nem megy sehova, sőt egész hétvégén itthon lesz -, a tegnap történtekről akarok veled beszélni.

 - Rendben - nyitotta ki az ajtót, behívott. 

- Én... - hezitáltam. Össze kellett szednem a gondolataimat. - Csak a barátod akarok lenni.

- Értem - nézett félre -, ne értsd félre, nem vagyok szomorú, tudtam, hogy ezt fogod mondani - vett egy mély lélegzetet, majd folytatta. - Rájöttem, hogy butaság volt veled nem beszélni, ezért bocsánatot kérek - jött zavarba -, és szívesen leszek a barátod, de el fogom érni, hogy belém szeress!

 - Sok sikert! - mosolyogtam. Hogy tud valaki ilyet mondani?

- Meg lesz - sétált el mellettem, majd kiment a szobából, a konyhába. Reggelit készített, megkértem, hogy nekem is csináljon. Nagyon béna volt, húsz percet vártam a reggelire, aztán végül tálba tejet és gabonapelyhet öntöt.

 - Kösz - nevettem fel -, finomnak tűnik.

 - Inkább örülj neki, hogy csináltam neked - nyomta a számba a gabona pehellyel teli kanalat, hogy megállítsa a nevetésem. Na jó! – hagytam abba a nevetést, majd felálltam, és sütöttem mindkettőnknek tojást, hozzá szalonnát, amit Aron készített attól biztos nem lakunk jól.

 - Tessék, ezt edd! - tettem le elé a tányért. - Köszi - dörzsölte meg a tenyerét, majd mosolyogva neki látott az évesnek.

- Amúgy, ha szeretnéd, akkor segítek még a szalagavatóval kapcsolatban, persze, ha van miben.

- Hát, például segédkezhetnél a próbánál - próbáltam kitalálni valamit. Nem volt kedvem veszekedni, hogy már nincs rá szükségem, mindent megoldottam, nem, az nem lenne jó. Most nem veszekszem, olyan jó ez a béke. Bólintott, majd egy ideig némán ette a reggelijét, miután végzett komolyan rám nézett, és belekezdett sajátos kis monológjába.

 - Ariana, be kell, hogy valljam, nagyon régóta szeretlek, talán már akkor felfigyeltem rád, mikor te még azt sem tudtad, létezem-e egyáltalán - nevetett fel egy aprót hitetlenkedve -, de nehogy azt hidd, hogy évek óta szeretlek, mert nem. Ebben az évben lettem szerelmes beléd, eddig csak a külsőd tetszett, de mióta megismertelek... Teljesen beléd szerettem...

- Elég legyen - álltam fel hirtelenjében. Nem akartam ezt hallani, nemrég utasítottam vissza... Nem vallhat megint szerelmet. Nem biztos, hogy még egyszer vissza tudtam volna utasítani. Félre értés ne essék, nem azért, mert egyik pillanatról a másikra szerelmes lettem volna, csak egyszerűen nem akartam újra megbántani. Kezdem kedvelni a fejét - Bocsi - mondtam a padlót bámulva -, Jeremyvel járok és szeretem őt... - A szentségit neki, másodpercekkel ezelőtt gondoltam, hogy nem akarom megbántani... Erre meg a szemébe vágom, hogy mást szeretek, ami mellesleg nem igaz. Mekkora egy paraszt vagyok...

- Nyugi - tette Aron hirtelen a tenyerét a fejem púpjára -, nem bántottál meg - mondta, de mégis olyan fancsali mosollyal az arcán, hogyha továbbra is így marad, belesajdul a szívem. Persze, ha egyáltalán van nekem olyan. Nem tudom, miért nem viszonzom az érzelmeit, elvégre ő egy kedves ember, aki állandóan aggódik, és mindig ott volt, mikor szükségem volt rá. De mégis ennek ellenére az agyam egyfolytában ellenzi, hogy bármilyen gyengéd szál fűzzön hozzá. Mert hát mit gondolnának mások?! Aron nem abba a csoportba tartozik, ahová én. Mindegy, ráztam meg a fejem, nem szabad arra gondolnom, egyáltalán lehetne-e valami, csak mert kedves. Nem akartam többet erről beszélni, így hát gyorsan témát váltottam.

- Mit csinálunk ma? - érdeklődtem, apa pár nappal ezelőtt megemlítette, hogy hétvégére ne szervezünk semmit.

- Nem tudom, gondolom, ha anyáék hazaérnek, majd megmondják, mi volt olyan fontos.

- Addig takaríts össze - rivalltam rá, elvettem egy divatlapot a dohányzó asztalról, majd leültem a mostanában megkedvelt karosszékembe.

- Egyedül biztos nem! - kapta ki a kezemből az újságot.

- Hé, épp az idei téli kollekciót néztem. Felvonta a szemöldökét, majd szélesen elmosolyodott, kinyitotta az újságot és fellapozta. Lapozott vagy öt-hat oldalt, ahol a téli kollekció darabjait mutatták meg, de ő nem megnézni akarta, nemes egyszerűséggel megfogta a lap szélét és egy gyors mozdulattal kitépte. - Visszakapod, ha segítesz! - hajtotta össze az én drágaságom, és belegyűrte a zsebébe. - Ahj, már - trappoltam egyet, miközben a zsebemből kihalásztam egy gumit és összekötöttem vele a hajam egy jó erős cofba -, enyém a konyha, fürdő és a nappali, a szobák a tieid.

- Igenis, asszonyom - emelte homlokához a kezét, hű katonához híven.

- Haha - néztem rá gúnyosan, majd bementem a konyhába és először neki álltam mosogatni (beleraktam mindent a mosogatógépbe az összes edényt) majd összesöpörtem. Gyorsan végeztem, de ez Aronről nem volt elmondható, ő még mindig a szobáját takarította. Kuncogtam egy sort a lassúságán, aztán nekiálltam a fürdőszobának. Miközben válogattam a szennyest, valaki csengetett.

 - Csengettek! - kiáltottam torkom szakadtából, hogy meghallja a fent takarító srác is. Minden bizonnyal halotta, mert percekkel később léptek hallatszottak a bejárat felöl. Gondoltam, megnézem, ki is az, aki a nagy takarítások közepette van bátorsága zavarni.

- Ki az? - sétáltam a nappaliba, ahogy megláttam a vendégünket a vér is megfagyott bennem. Aron egyik haverja volt az, akivel nemrégiben az udvaron társalgott. Előttem állt teljesen szélesen vigyorogva, mintha éppen most kapott volna rajt rosszaságon vagy valami. Most végem... Éreztem a vesztem. Lassacskán Aronra emeltem a tekintettem, akinek az arca nyugtalanságot tükrözött, mintha csak most jutott volna az eszébe, hogy én is itt vagyok, és nem kellett volna beengedni ezt a gyereket.

 - Ez nem az, amire gondolsz - védekezett Aron helyettem is.

 - Tényleg? - kérdezett vissza a rocker srác játszott döbbentséggel. - Akkor magyarázzátok el, mégis miért vagytok együtt, egy házban reggel kilenckor? - ellenőrizte a karóráján az időt, majd elengedett magának egy győzedelmi mosolyt.

Nem győztél hapsikám, arról ne is álmodj - gondoltam magamban, majd közelebb léptem hozzá, kedvesen mutattam neki, hogy üljön le, amit meg is tett.

 - Majd én elmagyarázom - szólalt meg ideges hangon a drága mostoha tesókám.

 - Nyugalom - intettem le mosolyogva. Ilyen helyzetben meg kell hagyni az embernek a hidegvérét -, majd én elmondok mindent.

- Kíváncsian várom - tárta szét a kezeit az idegen srác. Mégis, hogy tud vele barátkozni Aron? Már a kinézetéből látszik, jobb elkerülni az ilyen alakokat. Tetoválások a vállán, piercing a szájába és szemöldökébe, festett fekete haj, szakadt nadrág. Ez a legrosszabb! Miért kell szakadtat hordani? Ezt soha nem értettem, se a lányoknál, sem a fiúknál.

 - Szóval... - kezdtem bele a színvallásba, nem akartam elmondani az igazat, egyáltalán nem bíztam ebbe a rocker srácban. Nincs más választásom, azt fogom tenni, amit mindig is teszek, ha valaki előtt lebukok, egyszerűen megfenyegetem.

- Ahj, már - dőlt előre a srác Aronre nézve -, miért nem lehet bevallani, hogy együtt vagytok?

- Mert teljesen félreérted?! - kérdeztem felháborodva. - Egyszerűen itt lakom, olyan okok miatt, amihez semmi közöd.

- Tudom, hogy miért laktok együtt - röhögött fel gúnyosan. - Aron elmondta - mondta ki a végszót.

Óvatosan Aronre sandítottam, lesütött szemmel állt megrökönyödve... Remélem, érezhető, hogy ez az utolsó napja, amit élve tölt el, vége van. - Elmondtad?! - kiáltottam torkom szakadtából. Na, jó, le kell állnom a kirohanásokkal, lassan pszichológushoz kell járnom, tuti nincs valami rendben az agyammal.

- Nyugi, nem mondja el senkinek.

 - Azt ajánlom is, ha valakitől is visszahallom, esküszöm, olyat teszek, amit még én is meg fogok bánni. - vártam a reakciójára, de semmi, ugyanolyan nyugodtan ült, mint eddig. Arr, átkozott rocker nyugodtság. Röhögve felállt, végig simított a nadrágján, gúnyosan vékonyra húzta a száját, miközben a benne lévő piercingjét a nyelvével forgatta. Vártam, hogy végre mondjon valamit, amit láthatóan fel is tűnt neki. Épp, ezért húzta még az időt, majd egyszer csak a barátjára pillantott, aki nem bírta ezt az egészet, és a konyhapultra dőlve várta, mi fog történi. Az előttem álló feketeség egyik lábára helyezte a testsúlyát, mikor az udvarról fény világított be. Apáék megjöttek. A fene - trappoltam egyet a lábammal.

- Nem félek tőled, de jössz majd nekem egy szívességgel - ment ki apáéknak segíteni, behozni a cuccokat, mert, ahogy kiderült már boltból jöttek haza. Jó kislány módjára segítettem elpakolni, hátha cserébe nem kell megtennem, amit apa tervelt a hétvégére. Miután elpakoltunk mindent, apa leültetett mind a hármukat, teszem hozzá nem tudom, miért kellett az idegen srácnak is leülni velünk, de mindegy. Elmondták, hogy a hétvégére elutazunk a Grand-kanyonhoz.

- De jó! - örültem meg. - Hánykor indulunk? Szólok anyának - indultam volna meg a táskámért, mikor apám rám szólt.

- Anyád nem jön, így együtt megyünk kirándulni. Egyáltalán miért jönne Beth?

- Hogy elvigyen? - kérdeztem vissza értetlenül. Nehogy már azt higgyék, velük megyek "szórakozni”, ki akarná a hétvégéjét velük tölteni, pff? - Hétvégét inkább ott tölteném. Próbáltam kedvesen mondani, de nem sikerült. Mind a négyen furán néztek, majd a fiúk nemes egyszerűséggel egy nemtörődöm vállrándítással jelezték, nekik mindegy. De nem volt mindegy, apu még mindig engem nézett, mérgesnek látszott, nagyon is. Na, igen, részben ezért is hoztam fel anyut. Dühöngjön csak nyugodtan, elegem van már, hogy mindig megmondja, mit csináljak, mellesleg a rockernek kinéző kretén miért jön velünk?

- Mielőtt belekezdenél a hiszti rohamodba - állt fel a drágalátos atyám az asztaltól -, elmondom, nem fogsz vele elérni semmit, jössz velünk! Punk tum, ügy lezárva.

 - Ő mér’ jön velünk? - mutattam Aron haverjára, próbáltam valami indokot találni.

- Mert jönni akar, igaz, Boldi? - nézett a srácra, nekem meg teljesen leesett az állam. Az meg milyen név?

- Boldi, mi? - A nevét alig bírtam kiejteni, de sikerült.

- Boldizsár - szólalt meg a feketeség. - Félig magyar vagyok - magyarázta, majd mivel gondolom látta értetlen arckifejezésem folytatta. - Európában van.

- Oké - néztem gyorsan oldalra zavarodottságomba, amennyire csak tudtam. Nem vagyok jó földrajzból, na és? Mi van akkor, ha nem tudom, hol van az a Magyarország? Vagy mi, mindegy. Majd ki guglizom.